Közlekedési prognózis a hosszú hétvégére

2018. 04. 27., p - 10:38
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2018. április 27. és 2018. május 1. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken fokozatosan csökken a felhőzet, és többórás napsütés várható. A délkeleti szél megélénkül. Reggel 5 és 12 fok között, délután 21 fok körül alakul a hőmérséklet. 

Szombaton kevés gomolyfelhő zavarja a ragyogó napsütést, záporra kicsi az esély. 25 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Vasárnap sok napsütés, délután erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű záporokkal, zivatarokkal. Nyárias időnk lesz 27 fok körüli maximumokkal.

Hétfőn gomolyfelhős időre van kilátás szórványos záporral, zivatarral. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél. 24-29 fokos meleg ígérkezik.

Kedden május 1-jén napos idő lesz gomolyfelhőkkel, melyekből továbbra is előfordul zápor, zivatar. A csúcshőmérséklet 22-27 fok között alakulhat. (forrás: www.koponyeg.hu)

 

M1

  • 2018. március 27 - 2018. április 30-ig a 35+550-35+000 kilométerszelvényben a bal pályatesten Havária burkolatjavítás miatt kapaszkodósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80,120 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. március 7 - 2018. április 30-ig a 46+250-47+950 kilométerszelvényben a jobb pályatesten Havária burkolatjavítás miatt kapaszkodósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80,120 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. március 7 - 2018. április 30-ig az 50+350-55+100 kilométerszelvényben a jobb pályatesten Havária burkolatjavítás miatt 5 km hosszon haladósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 23 - 2018. április 29-ig a 12+200-66+500 kilométerszelvényben a bal és jobb pályatesten szalagkorlát javítása miatt előző- és leállósáv zárása mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 23 - 2018. április 29-ig a 12+200-66+500 kilométerszelvényben a bal és jobb pályatesten kátyúzás miatt haladósáv zárása mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 7 - 2018. április 30-ig a 60+000-58+000 kilométerszelvényben a bal pályatesten Havária burkolatjavítás miatt 2 km hosszon haladósáv zárása (max. 3,5 m széles forgalmi sáv) állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 7 - 2018. április 30-ig az 53+300-50+000 kilométerszelvényben a bal pályatesten Havária burkolatjavítás miatt 3 km hosszon haladósáv zárása (max. 3,5 m széles forgalmi sáv) állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80,120 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. március 16 - 2018. április 30-ig a 41+800-39+800 kilométerszelvényben a bal pályatesten Havária burkolatjavítás miatt kapaszkodósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80,120 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 24 - 2018. április 29-ig a 166+500-168+900 kilométerszelvényben a jobb pályatesten híd dilatáció javítás miatt H1 sáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80, km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 24 - 2018. április 29-ig a 129+100-129+500 kilométerszelvényben a jobb pályatesten híd dilatáció javítás miatt H1 sáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80, km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M15

  • 2018. március 23 - 2018. július 31-ig a 3+500-4+300 kilométerszelvényben a bal és jobb pályatesten töltés és hídépítés miatt sávelhúzásos állandó fix (éjszaka is, sávszélességek 3,25 m) terelés, 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M2

  • 2018. április 25 - 2018. szeptember 30-ig a 17+550-22+000 kilométerszelvényben a bal pályatesten állami beruházás és garanciája miatt haladó 1 sáv (külső) zárása (forgalom a jobb oldal H2 sávjába terelve) állandó fix (éjszaka is) tereléssel;

 

M5

  • Az M5 Autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lajosmizse térségében a 68-as és 73-as kilométerszelvények között 2018. április 13-tól május 5-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek. A munkavégzés ideje alatt a lajosmizsei tengelysúlymérő állomáson szünetel az ellenőrzés. A 73-as kilométerszelvénynél Budapest irányába a Kecskemét–Észak ráhajtó ág burkolatfelújítás miatt lezárásra kerül április 23-a és április 25-e között kijelölt terelőút biztosítása mellett.
  • A 68-as és 73-as kilométerszelvények között a felújítási munkálatok ideje alatt a Budapest irányába tartó forgalmat egy forgalmi sáv Szeged irányába tartó oldalra való átterelésével biztosítják az utazóknak mindkét irányban a két forgalmi sávot.
    A munkavégzés ideje alatt a tengelysúlymérő állomásra nem lehet kihajtani, az állomáson szünetel a tengelysúlymérés.
  • A Kecskemét–Észak ráhajtó ág zárása alatt kijelölt terelőútvonalon lehet közlekedni. A Budapest irányába közlekedők a lezárt szakaszt a Kecskemét–Nyugat csomóponton keresztül tudják elkerülni és itt lehet felhajtani a bal pályára Budapest irányába.
    A munkálatok várhatóan 2018. május 5-én befejeződnek az érintett szakaszon. A munkavégzés ideje alatt 60 és 80 km/h sebességkorlátozás lesz érvényes.

 

M7

  • 2018. április 23 - 2018. április 29-ig a 196+750-195+550 kilométerszelvényben a bal pályatesten híd dilatáció sérülés miatt H1 sáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80, km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 13 - 2018. november 10-ig a 88+600-89+200 kilométerszelvényben a bal pályatesten M7/710 csp. építés miatt leállósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80, km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 13 - 2018. november 10-ig a 89+000-89+400 kilométerszelvényben a jobb pályatesten M7/710 csp. építés miatt leállósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80, km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M70

  • 2018. április 23 - 2018. április 29-ig a 3+710-4+550 kilométerszelvényben a bal pályatesten építési munka miatt H1 sáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 23 - 2018. április 29-ig a 11+800-12+700 kilométerszelvényben a bal pályatesten építési munka miatt H1 sáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 23 - 2018. április 29-ig a 13+850-14+500 kilométerszelvényben a jobb pályatesten rendőrségi kitereléses ellenőrzés miatt H1 sáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2018. április 28. (szombat) 22 órától április 29. (vasárnap) 22, valamint 2018. április 30. (hétfő) 22 órától 2018. május 1. (kedd) 22 óráig tart. 2018. március 1-jétől a 7-es (EURO 3-as) vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő, tehergépkocsik téli mentessége megszűnt! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem szabad „hazagurulni”, ez a kedvezmény csak júliusra és augusztusra vonatkozik!

Kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegyék figyelembe!

A gyalogosok, kerékpárosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői.

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

Szíves figyelmükbe ajánljuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatását: 

http://internet.kozut.hu/SitePages/Kezd%C5%91lap.aspx

 

2018. április 27. és május 3. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

Tekintettel a hosszú hétvégére pénteken, április 27-én kilépő, míg május 1-én kedden belépő irányban lehet várakozással számolni a közúti határátkelőhelyeken. Szombaton, vasárnap és hétfőn a reggeli és késő délutáni, illetve a kora esti órákban is kialakulhat várakozás főként a szerb, a román és az ukrán viszonylatban.

A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendeletet a hosszú hétvégén 2018. április 28-án 22 óra és 29-én 22 óra, valamint április 30-án 22 és május 1-én 22 óra között kell alkalmazni a 7,5 tonna megengedett össztömeg feletti, illetve a veszélyes árut szállító járművekre.

2018. április 3-án megnyílt szerb viszonylatban Bácsszentgyörgy–Raština közúti határátkelőhely 7 és 19 óra közötti nyitva tartással, irányonként 1–1 forgalmi sávval a személygépkocsik részére, amelyet a magyar, valamint a szerb állampolgárokon kívül az uniós és EGT országok, valamint Svájc állampolgárai, illetve ezek harmadik országbeli családtagjai (a szabad mozgás uniós jogát élvező személyek) vehetnek igénybe.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http.//www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel –torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-60 perc is lehet.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyei közül élénkebb személyforgalommal elsősorban Letenye autópálya határátkelőhelyen számolunk. A teherforgalomban Letenye közúti határátkelőhelyen a kamionstop elött és után eseti jelleggel 15-30 perc várakozás alakulhat ki.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein, a hétvégén jelentős várakozással nem számolunk, csak élénkebb forgalommal.

Baranya megye

Udvar közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban pénteken, míg belépő irányban kedden alakulhat ki várakozás. A teherforgalomban péntektől szombat estig és hétfőn hajnaltól kora délutánig várakozással lehet várakozás, amely elérheti a 30-60 percet.

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalomban – elsősorban Tompa közúti határátkelőhelyen, valamint esetenként Hercegszántó közúti határátkelőhelyen – péntek déltől késő estig kilépő irányban, illetve kedd déltől estig belépő irányban akár 30-90 perces várakozással lehet számolni. A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen a várakozás elérheti a 60-180 percet szombat estig és hétfő, illetve szerda hajnaltól késő délutánig.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen, péntek déltől késő estig akár 30-120 perces várakozással lehet számolni kilépő irányban az autóbuszok és a személygépjárművek tekintetében, míg tehergépjárművek esetében akár 60-120 perces várakozás kialakulásával számolhatunk. Kedden a személyforgalmi sávokon 30-120 perc, az autóbuszok esetében 30-90 perces várakozás alakulhat ki déltől késő estig. A tehergépjárművek esetében akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat ki- és belépő irányban.

Tiszasziget, Röszke és Ásotthalom közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban, illetve a zárást megelőzően este a kilépő irányban, illetve napközben is élénk személyforgalom várható.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban szombat estig 60-120 perc várakozási idővel lehet számolni. A kamionstopot követően a jövő héten szerdán 120 percet meghaladó várakozás is kialakulhat.  A személyforgalomban kilépő irányban pénteken esetenként 15-30 perc várakozás kialakulásával számolhatunk. Belépő irányban kedden déltől lehet estig forgalomnövekedéssel számolni, amely miatt a várakozás esetenként 15-30 perc is lehet.

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalomban a hétvégén jelentős várakozással nem számolunk, csak élénkebb forgalommal. Gyula közúti határátkelőhelyen azonban a reggeli és az esti órákban esetenként kialakulhat akár 30 perces várakozás is.  A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen kilépő irányban szombat estig 30-60 perc várakozási idővel lehet számolni. A kamionstopot követően a jövő héten szerdán akár 60 perces várakozás is kialakulhat

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a tehergépjárművek tekintetében április 27-én 8 óra és 22 óra között a ki- és belépő irányban 120 perc várakozás alakulhat ki. A tehergépjárművek esetében ki- és belépő irányban április 28-án 15, valamint 22 óra valamint április 30-án 8 és 22 óra között 60-120 perc várakozás alakulhat ki. Május 1-én 22 és május 2-án 16 óra között 120 perc várakozás alakulhat ki ki- és belépő irányban a tehergépjárművek tekintetében.

A személygépjárművek vonatkozásában Ártánd közúti határátkelőhelyen április 28-án és 29-én, valamint május 1-én 8-20 óra között a belépő irányban akár 30-60 perc várakozás is kialakulhat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen, jellemzően a dinamikusan megnövekedő személyforgalom miatt alakulhat ki a hétvégén és a jövőhéten szerdán ki- és belépő irányban egyaránt 30-120 perc várakozás. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-180 percet.

Tiszabecs és Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében a pénteken és szombaton, illetve a jövőhéten kedden és szerdán a ki- és belépő irányban is 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 18 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat várakozás, amelynek mértéke elsősorban az átkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is elérheti vagy meghaladhatja a 30 percet. A várakozások elkerülése érdekében javasoljuk, hogy kilépő forgalom esetén a zárást megelőző 30. perctől a Lónya közúti határátkelőhely helyett válasszák a Barabás közúti határátkelőhelyet. Javasoljuk továbbá, hogy a zárást megelőző 30. perctől a Barabás közúti határátkelőhely helyett válasszák az állandó nyitva tartású Beregsurány közúti határátkelőhelyet.

Vállaj közúti határátkelőhelyen forgalomnövekedéssel számolhatunk a személyforgalomban a kilépő irányban pénteken déltől estig, amely során akár 30-60 perces várakozás is kialakulhat.

A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban szintén 30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt. Kedd déltől késő estig a belépő irányban lehet esetenként 30-60 perces várakozás a vendégmunkások visszautazása miatt.

Csengersima közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban pénteken déltől estig alakulhat ki jelentősebb forgalom, amely során akár 30-60 perces várakozás is előfordulhat. A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban szintén 30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt. Kedden déltől késő estig a belépő irányban lehet esetenként 30-60 perces várakozás a vendégmunkások visszautazása miatt. A tehergépjárművek tekintetében a hétvégén a kamionstop időszakát megelőzően és azt követően 30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.