Közös figyelem a közlekedés biztonságáért

2019. 03. 06., sze - 11:42
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Helyszíni bírsággal sújtották azokat a szabálysértő autósokat Miskolcon, akikkel szemben a térfigyelő kamerák felvételei alapján tudtak azonnal intézkedni a rendőrök.

A közlekedés biztonságát támogató közös kezdeményezést indított útjára a Miskolci Rendőrkapitányság és a Miskolci Önkormányzati Rendészet. A program a városban rendszeresített térfigyelő kamerákra és a rendőrjárőrök azonnali intézkedésére alapoz. A biztonságos közúti közlekedés megerősítését szolgáló akció első etapja 2019. március 4-én volt Miskolcon. A térfigyelő központban az önkormányzati rendészek és a rendőrök közösen figyelték a városban pásztázó kamerák felvételeit. Szabálysértés esetén a továbbított információk alapján a járőrök azonnal ki tudták szűrni a forgalomból a szabályok ellen vétőket.

autó

A 13 órától 17 óráig tartó ellenőrzésen a kamerafelvételek alapján három járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök a Kiss Tábornok úton. Két járművezető nem adott elsőbbséget a gyalogátkelőhelyen közlekedő gyalogosoknak. A két sofőrt a hatóság helyszíni bírsággal sújtotta és 6-6 közúti közlekedési előéleti „büntetőpontot" kapott. A harmadik jármű vezetője nem megfelelő sebességgel közelítette meg a gyalogátkelőhelyet, így őt helyszíni bírsággal büntették a járőrök.

A közlekedők, így az autósok és a gyalogosok is számíthatnak a Miskolci Rendőrkapitányság és a Miskolci Önkormányzati Rendészet közös akciójára a közeljövőben.  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, hogy legyenek türelmesek, tartsák be a szabályokat, fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, hogy ha kell, eleget tudjanak tenni elsőbbségadási kötelezettségeiknek. A gyalogosok figyelmét, pedig arra hívták fel, hogy kellő körültekintéssel kezdjék meg az áthaladást és ahol kötelező, viseljenek láthatósági mellényt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.