Lezárt akta: gyerekkel vezettetett

2022. 02. 01., k - 13:09
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök befejezték egy tavalyi közlekedési bűncselekmény nyomozását. A gyanúsított egy 11 éves fiút alkalmazott sofőrként.

A visegrádi körzeti megbízottnak jelezte egy dunabogdányi anyuka 2021. július 17-én éjszaka, hogy kislánya egy 11 éves barátja által vezetett kocsiban ült, amely balesetet szenvedett. Nem sokkal később egy másik anyuka hívta fel a rendőrt, hogy egy férfi átadta fiának egy jármű slusszkulcsát, balesetet szenvedtek, hazatérve gyermeke mindent elmesélt.

A járműben tartózkodó négy kiskamasz egyike sem sérült meg.

A rendőrök a Dunabogdány, Patak utcában megtalálták az út menti mederben rekedt autót - üresen. A baleset bekövetkezésekor benne tartózkodó két felnőtt férfi is elhagyta a helyszínt.

Rövid idő alatt a rendőrök minden érintettet azonosítottak és megtaláltak, elszámoltatásuk megtörtént. Az adatgyűjtés szélesítése után kristályosodott ki a történet, bár a gyanúsítottként kihallgatott 39 éves helyi férfi nem sokra emlékezett az aznap este elfogyasztott ital mennyisége okán. Ahogy fogalmazott: „nem tudom, hogy ittas voltam-e, lehet, hogy az voltam.”

A férfi ismerősével gyalogolt a településen 2021. július 17-én késő este, amikor megszólított egy büfé teraszán beszélgető, gyerekekből álló társaságot. Éhségét akarta volna csillapítani, ehhez kért útbaigazítást, a srácok felvilágosították, hogy olyankor már csak az éjjel-nappaliban kapható ennivaló. Addig ösztökélte egyiküket járműve vezetésére, míg a 11 éves fiú elvette a slusszkulcsot, és mindnyájan beültek a kocsiba. A kaland azonban néhány méter megtétele után csúnya véget ért: a jármű az út menti patak medrében kötött ki. A lurkók hazaszaladtak, a felnőttek is elhagyták a helyszínt. A baleset következtében az anyósülésen utazó, a vezetést a gyereknek átengedő férfi kezét üvegszilánkok vágták meg, könnyű sérülést szenvedett.

Attól függetlenül, hogy a 39 éves férfi az előzményekből és a történtekből nem sokra emlékezett, másnap felkereste a gyerekeket. Arról próbálta őket meggyőzni, hogy őt ne keverjék bele az ügybe. A gyerekek egyöntetűen közölték, hogy nem fognak hazudni – nem is tették.

A 39 éves férfi ellen a járművezetés tiltott átengedése vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.