Lezárt akta: kidöntött egy oszlopot

2020. 12. 05., szo - 08:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak az ittas vezetéssel gyanúsítható kecskeméti nővel szemben.

Kecskeméten közlekedett fia személygépkocsijával egy 59 éves nő 2020. július 20-án kora délután. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr a Parasztfőiskola 2. szám előtti útszakaszon letért az útról, és egy oszlopnak ütközött. Ennek következtében az asszony könnyebben sérült, az internet- és telefonvezetékeket tartó oszlop pedig kidőlt. 

A járművezetővel szemben felmerült az ittasság gyanúja, így őt vérvétel céljából előállították. Az igazságügyi vegyészszakértő az alkoholfogyasztás tényét igazolta, ezért a nőt a rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelés javaslatával adták át az ügyészségnek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, amely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű sofőrje részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.