Lezárt akta: Segítségnyújtás elmulasztása Kecskeméten

2021. 07. 29., cs - 07:15
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a helyi férfival szemben, és a nyomozás iratait átadták az illetékes ügyészségnek.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytatott egy 73 éves helyi férfival szemben, mivel tavaly júniusban behajtott gépjárműjével egy segédmotoros kerékpárral szabályosan közlekedő asszony elé, aki nekiütközött a kocsinak és elesett.

A rendelkezésre álló adatok szerint Kecskeméten, a Sport utcában közlekedett kismotorjával egy 59 éves asszony. A nő elmondása szerint a kórházba tartott kontrollvizsgálatra, amikor egy étterem parkolója előtt nekiütközött az elé beforduló autósnak. A baleset következtében a nő elesett, majd mikor újra eszméletéhez tért a kocsi már sehol sem volt. A bajbajutotton egy éppen arra járó betegszállító segített, aki értesítette a mentőszolgálat munkatársait. Az asszony a balesetben – a beszerzett igazságūgyi orvosszakértői vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a beszerzett kamerafelvételek alapján hamar beazonosították az elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt. A jelenleg szabadlábon védekező férfi ügyében a közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.

A nyomozás során arra is fény derült, hogy az asszony nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ezért neki engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ruhákat loptak

A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőket.