Lezárták: ittasan okozott halálos balesetet

2021. 07. 10., szo - 08:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei közlekedési szakemberek vádemelést javasolnak a sofőr ellen.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. október 25-én délután Bugacpusztaháza külterületén.

A helyszíni szemle adatai, valamint a nyomozás megállapításai szerint egy ukrán állampolgár közlekedett az 54-es számú főúton egy Opellel. A sofőr egy járműoszlop előzésébe kezdett, azonban nem győződött meg arról, hogy a szembejövő forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy a manővert biztonságosan hajtsa végre, így későn vette észre a szemből érkező autót. Ekkor megpróbált visszatérni a saját forgalmi sávjába, ám megcsúszott, és a kocsi nekiütközött a szabályosan haladó autósnak.

A baleset következtében a Toyota Yaris sofőrje súlyosan sérült, míg utasa, egy 66 éves nő a helyszínen életét vesztette. A vétkes autóvezetőnek eltört az állcsontja.

A szemle során kiderült, hogy az ukrán állampolgár a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, így őt vér-vizelet mintavételre előállították, majd őrizetbe vették. Az igazságügyi szakértői vélemény igazolta az ittasság tényét, ezért a jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottat az egyenruhások halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének gyanúja miatt kihallgatták.

A rendőrök azt is megállapították, hogy az Opelre egy másik jármű hatósági jelzését tették rá, így a 31 éves külföldi férfit egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével is gyanúsítják.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az ügy vizsgálatát befejezték. A keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

 

Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

A rendőrség nem győzi hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a vezetés megkezdése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!                  

                                                                                                                        …hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.