Már 40 autó a Pofátlan(TAN)ítási akcióban

2020. 02. 06., cs - 20:49
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nyolc nagyteljesítményű autót vett ma át a rendőrség a Porsche Hungáriától. A kocsik a civil jellegű ellenőrző flottát bővítik.

2019 decemberében a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdte el a képrögzítő eszközökkel felszerelt, jelölelten autókkal történő ellenőrzéseket. Az első két hétben az akkor még mindössze két, a feladatra felkészített autó nagyon jó eredményeket ért el, magas felderítési aránnyal.

A BRFK eredményeit értékelve, még decemberben országszerte megkezdték a mozgó inkognitó ellenőrzéseket, amelyeket Pofátlan(TAN)ításnak neveztek el, mivel az akció eredeti célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt.

Így már tavaly beszerzett a rendőrség erre a célra 12 új autót, valamint 20 már meglévő kocsit is felszereltek az inkognitó ellenőrzésekhez szükséges technikával. Összesen tehát tavaly év végén 32 autó állt hadrendbe Pofátlan(TAN)ítási célból.

Most ezt a flottát egészíti ki nyolc vadonatúj Skoda Octavia. Ezek a kocsik kétliteres, benzines, 190 lóerős turbómotorral, hétfokozatú DSG automataváltóval (amely sport állásba is kapcsolható és jellemzője a nagyon gyors váltás), valamint összkerékhajtással, amellyel laza-, vagy síkos útburkolaton is nagyon jó tapadással rendelkeznek, így a gyorsulásuk, valamint az úttartásuk is átlag feletti.

Tehát országosan összesen 40 korszerű, a feladatra optimalizált, rejtett megkülönböztető-jelzésekkel és képrögzítővel ellátott jelöletlen rendőrautó vehet már részt az országos közúti ellenőrzésekben.

A ma átadott nyolc Skoda Octaviát még felszerelik a szükséges szolgálati eszközökkel, köztük a megkülönböztető jelzésekkel és a képrögzítővel, így rövid időn belül szolgálatba állnak. Az autók beszerzésének a finanszírozását az ORFK-OBB állta, hiszen az elsődleges cél a közlekedési morál és a közúti biztonság javítása.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.