Már előzték, amikor kanyarodni kezdett

2020. 02. 23., v - 09:33
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

A rendőrségre 2019. szeptember 24-én 16 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a 3501-es számú úton, Hajdúnánás külterületén összeütközött egy személyautó és egy traktor. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek és a baleset körülményeinek vizsgálatába kezdtek. A nyomozás adatai szerint a gépkocsi Hajdúnánás felől közlekedett Polgár irányába, amikor a traktor előzésébe kezdett, azonban a járműszerelvény az autó elé fordult. A Volkswagen nekiütközött, majd egy fának csapódott, a vezetője pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök megállapították, hogy a traktor vezetője mielőtt a kanyarodásba kezdett nem győződött meg arról, hogy valaki előzi-e már. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 63 éves sofőrt, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a férfival szemben.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam