Más vezette a gépjárművet

2020. 01. 19., v - 18:03
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közúti közlekedési balesetet okozott, majd barátjára terelte a gyanút a 40 éves férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

Az elsődleges adatok alapján 2020. január 17-én 18 óra körül Salgótarjánban, a Rákóczi úton ismeretlen tettes gépkocsival elütött egy gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  A jármű vezetője a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.


A forrónyomos intézkedések során beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan két férfit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, valamint  egyikük őrizetbe vételéről döntött a hatóság.


A nyomozás további adatai, a tanúvallomások és a térfigyelőkamerák felvételeinek részletes elemzése eredményeképpen megalapozott a gyanú arra, hogy Sz. Lajos gyanúsítotti vallomásában foglaltakkal ellentétben a járművet a balesetkor nem az őrizetbe vett férfi, hanem a barátja, Sz. Lajos vezette.
A beszerzett bizonyítékok alapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hamis vád bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja tovább az eljárást Sz. Lajos 40 éves salgótarjáni lakos ellen. A hatóság tagjai intézkedtek a 40 éves férfi őrizetbe vételére, és a korábban őrizetbe vett férfi szabadlábra helyezésére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.