Megcsúszott, majd felborult autójával

2017. 11. 19., v - 08:05
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 86-os számú főúton történt balesetben a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

Bősárkány irányából Csorna felé közlekedett a 86-os számú főúton egy személyautó sofőrje 2017. november 18-án 4 órakor. Haladása során a főút 155+550 kilométerszelvényébe érve - elmondása szerint - egy őz ugrott az útra. A járművet vezető 22 éves jánossomorjai férfi az állatot látva elrántotta a kormányt és fékezett, azonban a gépkocsija sebességét nem az út-, látási- és időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért az autó megcsúszott a nedves úton és áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ezután a sáv melletti szántóföldön landolt, majd megpördült és felborult. A gépkocsi sofőrje a balesetben - az elsődleges megállapítások szerint -­ 8 napon túli, súlyos, míg egyik utasa, egy 19 éves mosonmagyaróvári nő könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

1

2

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése miatt az őszi-téli megváltozott időjárási körülményekre hívja fel a gépkocsivezetők figyelmét:

  • Az őszi időjárási körülmények miatt veszélyt jelenthet a közlekedőkre a fákról lehulló, nedves levéltömeg, amelytől az úttest csúszóssá válhat.
  • Hasonló a mezőgazdasági gépek által felhordott sár hatása is. Ilyenkor csökken a gumiabroncs tapadása és megnő a féktávolság.
  • Nedves, párás, esős időben soha ne úgy közlekedjenek, ahogy nyáron megszokták! Mindig tartsanak nagyobb követési távolságot! Kerüljék a hirtelen fék használatot, sebességüket óvatosan csökkentve közlekedjenek és óvakodjanak a váratlan és gyors irányváltoztatástól!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.