Mentővel ütközött

2018. 04. 25., sze - 09:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök azzal a debreceni sofőrrel szemben, aki nem adott elsőbbséget egy szirénázó mentőautónak.

A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 59 éves férfival szemben.

A debreceni lakos 2017. november 23-án 19 óra 30 perc körül Debrecenben, a Békessy Béla utcán közlekedett az általa vezetett személygépkocsival. A sofőr a Böszörményi út kereszteződésében kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék zöld jelzésére behaladt az útkereszteződésbe, ahol nem adott elsőbbséget az ott, megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő mentőnek, amellyel összeütközött.

A balesetben egy személy súlyos, míg három könnyű sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság 2018. április 20-án vádemelési javaslattal befejezte a közlekedési baleset vizsgálatát és az ügy iratait megküldte a járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.