Nem adott elsőbbséget a kerékpárosnak

2019. 07. 21., v - 08:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 49 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a helyi lakos az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Debrecen, Vágóhíd utcán. A sofőr a Rigó utcához érve figyelmen kívül hagyta az Állj! Elsőbbségadás kötelező! jelzőtábla rendelkezését, és kanyarodás közben nekiütközött egy kerékpárosnak, aki az ütközést követően a az úttestre esett, és súlyos sérüléseket szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály beosztottai a gépkocsi vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.