Nem megfelelően választotta meg a sebességet

2018. 09. 04., k - 09:30
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr járművével átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy teherautóval. Az újlétai balesetben négyen sérültek meg.

Egy 38 éves férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2018. szeptember 3-án 16 óra 15 perckor Újlétán, a Petőfi utcában. A sofőr egy jobbra ívelő útkanyarulatban járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg és ennek következtében átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy tehergépkocsival.

A balesetben a személyautó sofőrje súlyos-életveszélyes, míg három utasa súlyos és könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét a szabálykövető, felelős járművezetésre. A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás, illetve a sebesség helytelen megválasztása a közúti balesetek egyik legfőbb oka. Sebesség túllépése esetén, illetve ha a sofőr nem az útviszonyoknak vagy az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel közlekedik, sokszorosára nő a fékút és a vezető nem tudja uralni a járművét. A járművezető felelőtlen magatartásával nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ma ünnep, holnap munka

Fura élethelyzet lehet: egyik nap még izgatottan vizsgázni egy rendészeti szakgimnázium tanulójaként, másnap ünnepélyesen búcsúzni az iskolától, harmadnap pedig zsaruként szolgálatba állni, és megkezdeni egy igen komoly és felelősségteljes életet.

 

Közlemény

Személyi változás a Komlói Rendőrkapitányságon.