Nem tartott megfelelő követési távolságot a járműszerelvény vezetője

2020. 04. 10., p - 06:56
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Árokba lökte az előtte megálló autót.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 85-ös számú főút 57+500. kilométerszelvényében, Fertőszentmiklós térségében, 2020. április 9-én 8 óra 20 perckor. Egy 25 éves iváni férfi közlekedett - pótkocsit vontató - tehergépjárművel Fertőszentmiklós felől, Pereszteg irányába. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte balra kanyarodni szándékozó és forgalmi okból megálló személygépkocsi mögött, amelynek következtében hátulról nekiütközött, és a bal oldali vízelvezető árokba lökte. Az autót vezető nő a baleset során megsérült, ezért őt mentőhelikopter vitte kórházba. A szemle során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem használta a biztonsági övet.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy a biztonsági öv használatának lakott területen belül és kívül egyaránt nagy szerepe van. A bekövetkezett baleseteknél kerülnek előtérbe a passzív, másodlagos műszaki biztonsági tényezők, úgymint a biztonsági öv, a fejtámasz, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak (megfelelő motoros védőruházat). Szerepük a sérülések következményeinek csökkentésében jelentős. Baleset esetén növelik a vezető és az utasok túlélési esélyeit, nem ritkán megóvják őket a sérülésektől is.

Fontos, hogy közlekedésük során minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.