Öt baleset, három könnyű, kettő súlyos sérült

2020. 06. 15., h - 13:02
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tolna megye útjain az elmúlt 48 órában öt sérüléses baleset történt, melyek közül háromban a kétkerekűek vezetői voltak érintettek.

Egy 39 éves férfi közlekedett az általa vezetett Audi típusú személygépkocsival  2020. június 13-án 11 óra 30 perckor a 6317-es úton – Harc és Kölesd között –, amikor egy jobbra ívelő kanyarban lesodródott az útról, és az útpadkára hajtott. A sofőr a járművet ellenkormányozta és átsodródott a bal oldalra, ahol az árokban egy fának csapódott. Az autó a baleset után kigyulladt. A jármű vezetője könnyebben megsérült.

Egy 59 éves férfi közlekedett az általa vezetett terepjáróval 2020. június 13-án a délutáni órákban a 6517-es úton Nak térségében, amikor ismeretlen okból letért az útról és árokba hajtott. A kocsi nekiütközött két, fagerendákból épített hídelemnek is. A balesetben a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

kép

Egy 22 éves fiatal közlekedett az általa vezetett segédmotoros kerékpárral 2020. június 13-án az esti órákban Tolnán, amikor vélhetően a nagy sebesség miatt irányíthatatlanná vált a jármű, és egy kandelábernek ütközött. Az intézkedés során kiderült, hogy a motort vezető fiú bukósisakot nem viselt és vezetői engedélye sincs. A motoros az elsődleges adatok szerint könnyebben megsérült.

kép

Egy 30 éves szekszárdi kerékpáros közlekedett az általa hajtott biciklivel 2020. június 14-én 13 óra 10 perckor Bogyiszló külterületén az aszfaltborítású töltésen, amikor elvesztette egyensúlyát és a járművel elesett. A balesetben a kerékpáros súlyosan megsérült.

kép

Egy 12 éves fiú Bátaapátiban közlekedett az általa hajtott biciklivel 2020. június 14-én 19 óra 35 perckor, amikor ismeretlen okból kerékpárjával elesett, és az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett.

kép

A hétvégén további kettő anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Kérjük, hogy a jó időben, és a megváltozott körülmények között legyenek még figyelmesebbek és körültekintőbbek, vigyázzunk egymásra,

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.