"Szűk látókör"

2018. 02. 02., p - 11:15
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem látta a kerékpárost és elütötte az az edelényi autós, aki indulása előtt a lefagyott szélvédőjén csak egy kis felületet kapart le.

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytat büntetőeljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 20 éves helyi sofőrrel szemben. A fiatalember 2018. január 31-én 6 óra körül úgy indult el autójával, hogy annak lefagyott szélvédőjét csak egy kis felületen kaparta le, azaz a látótér nagyobb hányadát jég takarta. Az erősen korlátozott látási viszonyok miatt a sofőr egy edelényi kereszteződésben kanyarodása közben nem vett észre egy kerékpárral közlekedő nőt és elütötte. A biciklis ráesett az autóra, majd a földre. A nő súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja az autósok figyelmét, hogy a télnek még nincs vége, az időjárás változásaira továbbra is fel kell készülni.

Legfontosabb intelem, hogy a gépkocsit a téli közlekedés kívánalmai szerint készítsék fel és használják. A fagyálló ablakmosó, valamint a jégkaparó elmaradhatatlan kellékek. Csak megfelelő feltételek mellett induljanak útnak, ennek megfelelően a látótér biztosítása minden évszakban elengedhetetlen. Nagyon veszélyes, ha a jármű vezetője nem, vagy nem jól lát ki a szélvédőn, ezért a szellőztető-, illetve a párát leszárító fűtőberendezésnek is jól kell működnie és szükség esetén használják a jégkaparót.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.