Teljes útlezárás a 3321-es számú úton

2018. 11. 20., k - 06:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gázömlés miatt a rendőrök lezárták az út 33-as főút, Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közötti szakaszát.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 20-án 5 óra 30 perc körül a 3321-es út mentén lévő gáztárolóból lángok csaptak fel.  A rendőrök a veszélyhelyzet elhárításáig az út 33-as főút, Nagyhegyes illetve Hajdúszoboszló közötti szakaszát teljes szélességében lezárták. Kerülni Nádudvar felé lehet. 

Vezessenek óvatosan és körültekintően! 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.