Több mint két tonna túlsúllyal közlekedett

2021. 02. 18., cs - 12:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az M3-as autópályán – Emőd közelében – szűrték ki a forgalomból a túlsúlyos teherautót.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2021. február 17-én a reggeli órákban az M3-as autópályán egy lengyel felségjelzésű tehergépkocsi román vezetőjével szemben intézkedtek.

Az autó platóján egy másik tehergépjármű volt a rakomány, így a sofőr által vezetett jármű súlya a megengedett legnagyobb össztömeget 2,1 tonnával haladta meg. A járőrök egy pihenőhelyre kísérték és 500.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották a tetten ért sofőrt.

A férfi nem okult az esetből, ugyanis a járőrök a déli órákban már az autópálya igrici pihenőhelyénél figyeltek fel ismét a járműre. Újból megállították és újabb 500.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték. A sofőr ekkor már lepakolta szállítmányát és e nélkül hajtott tovább.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök - a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben - a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét.

… hogy mindenki hazaérjen!

 

Kép

 

Kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.