Törött üvegtől a gyanúsítottig

2018. 11. 28., sze - 14:16
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A jelenlegi adatok szerint elütött egy gyalogost a sofőr, majd a baleset helyszínét elhagyta.

A kecskeméti rendőrök elfogták azt a férfi, aki a gyanú szerint 2018. november 15-én 16 óra 30 perc és 20 óra 46 perc közötti időszakban Lajosmizse külterületén, a 4608-as számú út 26.400-as méterénél elütött egy gyalogost, majd a baleset helyszínét elhagyta. A 77 éves lajosmizsei férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A nyomozás során a helyszínen maradt anyagmaradványokból az egyik kecskeméti közlekedésrendészeti járőr megállapította a jármű típusát. Az adatgyűjtése során információhoz jutott egy cég hasonló típusú lámpabúra rendeléséről. Végül az egyik balesethelyszínelő kutatómunkájának köszönhetően beazonosították a sofőrt, és őt, valamint a járművet Táborfalván találták meg a rendőrök.

 

A 47 éves sofőrt segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

 

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Baleset az M7-es autópályán

Kápolnásnyék térségében három személygépkocsi és egy busz ütközött össze, ezért a Balaton felé vezető oldalon torlódásra kell számítani.

 

Ittasan okozott balesetet

A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 28 éves magyarpolányi sofőrrel szemben folytatott.

 

Három napon belül rendőrkézre került a betörő

Kétrendbeli lopás és kétrendbeli lopás kísérlete miatt indult büntetőeljárás egy 51 éves szatymazi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

 

Őrizetben 

A salgótarjáni rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták azt a férfit, aki egy nőt támadott meg a belvárosban.

 

Illegális migránsok Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Egy nap alatt kattant a bilincs

A debreceni rendőrök kevesebb mint 24 órán belül azonosították egy betörés elkövetésének gyanúsítottjait.