A Hősök terén a jogellenes gyűlés befejeződött

2021. 02. 28., v - 12:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy kisebb csoport a Vajdahunyad váránál újabb gyűlésbe kezdett.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2021. február 28-án 11 óra körül többen Budapesten, a Hősök terén egy jogellenes gyűlésen vettek részt. A rendőrök intézkedtek, majd ezt követően a gyűlés befejeződött.

Egy kisebb csoport a gyűlésről átvonult a Vajdahunyad várához és egy új gyűlésbe kezdett. A rendőrök a Vajdahunyad váránál is megkezdték az intézkedéseket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.