A rendőrség kizárólag a törvényeknek alárendelve végzi feladatát

2018. 08. 16., cs - 14:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrséget negatív módon beállító, hangulatkeltő cikkek és riportok jelentek meg egy újbudai kilakoltatással kapcsolatosan.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja azokat a hangulatkeltő és manipulatív módon szerkesztett cikkeket, tudósításokat, melyek azt sugallják, hogy a rendőrök indokolatlanul erőszakosan, illetve törvénytelenül, empátia nélkül intézkedtek egy újbudai kilakoltatás során.

A valóság ezzel szemben az, hogy a végrehajtás törvényességéért a végrehajtó felel és amennyiben a végrehajtáshoz rendőri jelenlétet kér, úgy a rendőrség a felkérést nem mérlegelheti.

A rendőrök a lakásba a végrehajtó felkérésére, törvényes intézkedés keretében mentek be, mert a lakásban tartózkodók a végrehajtót ebben megakadályozták. A lakásban tartózkodók csak a rendőri fellépésnek köszönhetően hagytak fel jogsértő magatartásukkal.

A rendőrök a lakást elhagyni nem akaró nőt erőszak alkalmazása, sérülés okozása nélkül vezették ki a lakásból, és amikor ez szükségessé vált a „Police Medic” képzésben részt vett járőr segítséget nyújtott részére, illetve kollégái mentőt is hívtak. A mentőorvos a helyszíni ellátást követően nem tartotta indokoltnak a nő kórházba szállítását.

A rendőri gyakorlat következetes. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei kizárólag a törvényeknek alárendelve, a lehető legnagyobb empátiát és humánumot szem előtt tartva intézkednek, és teszik ezt az őket esetlegesen szidalmazó, gyakran emberi méltóságukban is sértő megjegyzések ellenére.

A peres eljárás végén a bíróság által elrendelt végrehajtás nem a rendőrség hatásköre, azonban felkérésre, indokolt esetben intézkedni köteles, amely nem mérlegelés kérdése!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.