Debreceni rendőrök segítettek egy 78 éves asszonyon

2021. 05. 12., sze - 08:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idős nő lakásában már gomolygott a füst, amikor a járőrök megérkeztek.

Egy debreceni lakástűzről érkezett bejelentés 2021. május 11-én 14 óra körül. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol az ott lakók tájékoztatták őket, hogy a társasház egyik 9. emeleti lakásából füst tör elő. Elmondták azt is, hogy az ingatlanban egy idős asszony lakik, azonban kopogtatásukra, csengetésükre nem nyitott ajtót. Az egyenruhások felmentek a lépcsőházba, benyomták a bejárati ajtót, viszont a lakást ekkor már elárasztotta a füst. Azonnal a bajbajutott asszonyt kezdték keresni, akit a földön fekve találták meg az egyik szobában. Kisegítették, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik az elsődleges vizsgálatok alapján megállapították, hogy az ijedségen kívül más baja nem esett a nőnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.