Égő járműből mentették ki az utasokat

2021. 06. 08., k - 11:12
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Oldalára borult és kigyulladt egy gépkocsi Gigén, a rendőrök civilek segítségével négy embert mentettek ki a felhevült utastérből.

A kaposvári baleseti helyszínelők 2021. június 7-én 16 óra 29 perckor Gige belterületén közlekedtek, amikor észlelték, hogy kigyulladt egy balesetet szenvedett gépkocsi. A sofőr ki tudott mászni a kocsiból, a többiek azonban bennrekedtek. A rendőrök a környéken lakók segítségével talpra állították a járművet, fejszével betörték az ablakokat, miközben porral oltókkal még pont annyira meg tudták fékezni a lángokat, hogy kiszabadítsák a sérülteket. A mentést követően a kocsi teljesen terjedelmében égett, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók oltottak el. A mentőszolgálat munkatársai az eset kapcsán három személyt vittek kórházba.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.