Egy órán belül rátaláltak

2019. 04. 17., sze - 19:53
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök, polgárőrök és a honvédség légi kutató-mentő egységének összefogása segített megtalálni egy önmagára veszélyes férfit Bakonyszentlászlón.

A rendőrségre 2019. április 17-én 16 óra 10 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Bakonyszentlászlón egy zavart állapotú férfi egy késsel hadonászik az egyik házban. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy fia hastájékon többször megszúrta magát, majd elhagyta otthonát és a közeli erdőbe futott. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja - a terepviszonyokra tekintettel - a Magyar Honvédség Légi Kutató-mentő egységének segítségét kérte, majd légi támogatásukkal a rendőrök és a polgárőrök közösen megkezdték az önmagára veszélyes férfi keresését. A helikopter személyzete egy óra elteltével egy fás-bokros területen, a földön fekve megpillantotta őt, majd fölötte lebegve segítette a földi kutatóknak a helyszín beazonosítását. A rendőrök a légi járművet figyelve rövid idő alatt megtalálták a keresett férfit, majd megkezdték sérüléseinek elsődleges ellátását. Néhány percen belül a mentőszolgálat munkatársai is a helyszínre érkeztek, majd a sérültet súlyos, életveszélyes állapotban kórházba vitték.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.