Életet mentettek a kecskeméti járőrök

2020. 05. 27., sze - 09:59
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Háztetőről akart leugrani egy 43 éves nő, akit végül a rendőröknek sikerült biztonságba helyezni.

Bejelentés érkezett 2020. május 26-án 14 óra 38 perckor a rendőrségre arról, hogy az egyik kecskeméti társasház tetejéről egy nő le akar ugrani. A legközelebb lévő rendőri egység pár perc alatt a helyszínre ért.

Az egyenruhások felrohantak a hatodik emeleti lakásba, ahol azt látták, hogy egy férfi áll az ablaknál, és próbál valakit behúzni a tetőről, de nem járt sikerrel. Kováts Zsolt r. őrmester azonnal kimászott a tetőre, majd a cserepeket megbontva, az egyik lécben megkapaszkodva magához fogta a hisztérikus asszony végtagjait, és az ablakhoz emelte. Társa, Magyar Tamás r. őrmester a nyílászárón kinyúlva beemelte a nőt, aki a lakásban folytatta az őrjöngést. A járőrpár biztosította, hogy a 43 éves asszony ne tegyen kárt magában, majd őt átadták a kiérkező mentőknek, akik kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.