Életet mentettek a rendőrök, a polgárőrök és a katonák Röszkén

2020. 11. 26., cs - 10:25
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős férfi eltűnését jelentették hozzátartozói a rendőrségi segélyhívó számon, szerdán. A röszkei férfi keresését a rendőrök, polgárőrök és katonák közös erővel kezdték meg, majd a bejelentéstől számított fél órán belül megtalálták.

A rendőrségre 2020. november 25-én valamivel 19 óra előtt érkezett bejelentés arról, hogy a nap során az egyedül élő férfi elhagyta otthonát és azóta nem tudják, hogy hol van. Családja ezért segítséget kért.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja haladéktalanul a helyszínre irányította a Szegedi Rendőrkapitányság rendőreit. Az egyenruhások az adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfi vélhetőleg gyalogosan, Röszkéről Domaszék irányába távozhatott tanyájából, így megkezdték a terület átvizsgálását. A rossz látási viszonyok között -szinte éjszakai sötétben- megkezdett kutatásban részt vettek a Magyar Honvédség rendőrséggel közös szolgálatot ellátó katonái, illetve a röszkei, a mórahalmi, a domaszéki és az újszegedi polgárőrök is.
A férfi házától indult kutatás során, egy csaknem egy kilométerre lévő nádasban, 19 óra 30 perc körül megtalálták az idős embert, aki csaknem kihűlt. A rendőrök a mentők kiérkezéséig melegítő fóliába és takarókba burkolták az idős embert, akit a mentők végül kórházba szállítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.