Eltűnt, de a rendőrök megtalálták

2020. 08. 12., sze - 09:19
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siklósi járőrök Diósviszló külterületén találták meg azt az idős férfit, aki a harkányi strandról tűnt el.

Eltűnt személyről érkezett bejelentés 2020. augusztus 11-én 19 óra 30 perckor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő elmondta, hogy a 79 éves német állampolgárságú férfi – aki térben és időben nehezen tájékozódik – a harkányi fürdőből tűnt el 15 óra körül, és azóta életjelet sem ad magáról.

A Siklósi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték a férfi keresését, amelyhez a polgárőrök is csatlakoztak. A kutatást keresőkutya, drón, valamint hőkamerák is segítették. Az idős férfit végül – állampolgári jelzés alapján – augusztus 12-én 5 óra 50 perckor Diósviszló külterületén, egy kukoricásban találták meg a siklósi járőrök. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai az időskorút kórházba szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.