Eredményes volt a győri razzia

2021. 01. 24., v - 08:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az akció ideje alatt négy körözött férfi és egy nő, valamint egy apa-fia kábítószer-fogyasztó páros került rendőrkézre.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi és közrendvédelmi állományával közös közbiztonsági akciót tartottak 2021. január 23-án. Húsz rendőr, közel nyolc óra alatt, öt körözött személyt, illetve két kábítószer-fogyasztót bilicselt meg. Az elfogottak között volt olyan férfi, K. Krisztián, aki ellen nyolc körözés volt érvényben lopások, valamint be nem fizetett szabálysértési bírságok miatt. A 29 éves férfi egy szili ingatlanban bujkált, ott lepték meg őt az egyenruhások. Egy 40 éves algír férfi is rendőrkézre került Győrben, akit kábítószer birtoklása miatt köröztek, és az elfogásakor is találtak nála a járőrök droggyanús anyagot. Az esti órákra még egy 29 éves körözés alatt álló nőt is megtaláltak, akit egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt kerestek elfogatóparancs alapján. Az elfogott körözött személyeket - előállításukat követően - a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

A razzia alatt egy apa-fia páros kezén is kattant a bilincs, ők mindketten kábítószert fogyasztottak, és a ruházatuk átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagmaradvány, valamint a porciózáshoz használt mérleg is előkerült. A rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyiküknél pozitív értéket mutatott, így ellenük kábítószer birtoklásának vétsége miatt büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.