Erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt keresték őket a német hatóságok

2021. 05. 21., p - 10:37
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két német állampolgárnál iratok nem voltak, azonban egyikük ruházatában kábítószergyanús anyagmaradványt találtak a Készenléti Rendőrség járőrei.

A Készenléti Rendőrség vonatkísérő járőrei intézkedtek 2021. május 19-én a délutáni órákban a Budapest-Bécs között közlekedő személyvonaton két férfival szemben, akik semmilyen irattal nem rendelkeztek. A járőrök értesítették a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, majd Győrben leszállították a két személyt a vonatról, átvizsgálták a ruházatukat, amelynek során egyiküknél kábítószergyanús anyagot találtak. Ezt követően mindkettőjüket átadták a helyi rendőrkapitányság munkatársainak a személyazonosságuk megállapítása érdekében.

A rendőrök előállították a két utast a Győri Rendőrkapitányságra, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyiküknél pozitív eredményt mutatott, ezért őket kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A büntetőeljárás során a nyomozók felvették a kapcsolatot a német hatósággal, közreműködésükkel megállapították a férfiak személyazonosságát, valamint a külföldi rendőrség arról is tájékoztatást adott, hogy mindkét elfogott személlyel szemben erőszakos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nemzetközi körözést rendeltek el. Az információra tekintettel a Győri Rendőrkapitányság 2021. május 20-án az őrizetbe vételükről határozott, majd a körözés alatt álló német állampolgárokat a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában vitték.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.