Folytatódott az összehangolt ellenőrzés a belvárosban

2019. 06. 17., h - 08:53
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök a társszervekkel együttműködve a kétnapos akció során 309 emberrel szemben intézkedtek, akik közül 8 főt előállítottak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, a Katasztrófavédelem, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság és Erzsébetváros Önkormányzatának munkatársaival, valamint a polgárőrökkel közösen összehangolt komplex ellenőrzést tartott 2019. június 14-én és 15-én éjszaka Budapest V., VI. és VII. kerületében.

Az akció során a szórakozóhelyeken és azok környékén a rendőrök 309 személyt igazoltattak, akik közül nyolc főt előállítottak kábítószer birtoklása, ittas járművezetés, csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt. Egy főt feljelentettek közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt. A rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek két nővel szemben tiltott prostitúció miatt, további három személlyel szemben pedig a közlekedési szabályok megsértése miatt, és hét alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 60 taxist ellenőriztek, amely során hat esetben helyszíni bírságot, egy esetben közigazgatási bírságot szabtak ki. A társhatóságok további tizenhét alkalommal egyéb eljárást kezdeményeztek. 

A BRFK tovább folytatja az összehangolt, komplex ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken és azok közvetlen környezetében.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.