Idén hamarabb "virágzik a Tisza"

2018. 06. 09., szo - 08:17
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszai vízirendőrök a társszervek munkatársaival közösen és rendszeresen ellenőrzik a Tiszát és mellékfolyóit a kérészek rajzása alatt.

Hazánk egyik védett rovarfaja a „tiszavirág”, azaz a kérész, amely napjainkra már csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján – így a Körösön – található meg. Násztáncukat minden évben kiemelt figyelem kíséri. Fokozott veszélyt jelent rájuk, hogy horgászat céljából elpusztítják a rovarokat, ezért a tiszai vízirendőrök rendszeresen ellenőrzik élőhelyüket.

 

Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az alábbi szabályokra:

 

  • A jogszabály a tiszavirág természetvédelmi értékét 10.000 forintban állapította meg egyedenként. A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének elpusztítása. A felügyelőség engedélye szükséges védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához.

 

  • Szabálysértést követ el és százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki védett élő szervezet egyedét jogellenesen elpusztítja.

 

  • Amennyiben az elkövető a rovarok telepét károsítja meg, ebben az esetben természetkárosítás bűncselekményt is elkövetheti, ugyanúgy akkor is, ha jelentős mennyiségű egyedet gyűjt.

 

  • Szintén büntetőjogi kategória az is, ha a rajzásba az elkövető kisgéphajóval szándékosan belehajt, és megzavarja, elpusztítja a kérészeket.

 

Védelmük érdekében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya az illetékességi területén folyamatos adatgyűjtést végez arra vonatkozóan, hogy mikor várható a kérészek tömeges rajzása. Ezen időszakban fokozott ellenőrzést végeznek a kapitányság illetékességi területén a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel, hiszen közös érdekünk, hogy ez a Magyarországon is ritka rovarfaj megmaradjon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.