Időben érkezett a körzeti megbízott

2019. 02. 08., p - 14:11
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 76 éves ostorosi asszonynak nyújtott segítséget a helyi rendőr.

A körzeti megbízotthoz 2019. február 5-án 14 óra körül érkezett bejelentés, miszerint egy ostorosi lakásban egyedül élő 76 éves asszonyt napok óta nem érnek el telefonon, illetve hozzá nem tudnak bejutni. 

A helyi rendőr a ház tetőszerkezetére felmászva, az ott található ablakon keresztül tudott bejutni az épületbe, ahol az egyik szobában a földön fekve megtalálta az idős asszonyt, aki eszméleténél volt, és elmondta, hogy elesett és nem tud mozogni.

Az egyenruhás értesítette a mentőszolgálat munkatársait, akik a sérültet az egri kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.