Ismét egy különleges meglepetést kaptunk

2021. 10. 19., k - 11:56
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti gyerekeknek már második alkalommal sikerült meglepnie a megyeszékhelyi rendőröket.

Tavaly szeptember utolsó napján két kecskeméti rendőrnek váratlan látogatói érkeztek. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4.b. osztályának tanulói álltak az egyenruhások előtt. A járőrök az iskolakezdés időszakában a napi oktatás kezdetekor és befejezésekor segítették a zebrán történő biztonságos közlekedést.

A gyerekek ekkor egyesével a rendőrökhöz mentek, és mosolyogva egy-egy borítékot adtak át. A küldemény nem mást rejtett, mint a saját maguk által készített rajzokat, valamint pár kedves szót, amivel megköszönték a kecskeméti rendőrök munkáját. A rendőrkapitányság járőreinek ez a gesztus annyira jól esett, hogy úgy gondolták, meglepik az osztályt, ezért egy délelőtt több rendőrautóval megjelentek az iskola előtt, ahová a mit sem sejtő osztályt már kikísértek a pedagógusok.

A rajzokat a kapitányságon kiállítottuk, így mindennap mosolyt csalt az arcunkra!

Az osztály idén fokozta a kecskeméti rendőrök munkája iránti köszönetét. A gyerekek úgy gondolták idén is meglepik az egyenruhásokat, ezért két dal tanultak meg. A nebulók ezután eljöttek a rendőrségre, ahol előadták produkciójukat a rendőröknek.  

Pintér Gábor r. alezredes, a közrendvédelmi osztály vezetője köszönte meg az állománya nevében a kedves gesztust. Ezután beinvitálta őket az épületbe, ahol megmutatta azokat a rajzokat, melyeket tavaly készítettek. Minden gyerek egy ajándékcsomagot kapott, mely elősegíti a biztonságos közlekedést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pillanatokon múlt a tragédia

Alkohol hatása alatt közlekedett autójával az a 21 éves férfi, aki balesetet szenvedett, majd kigyulladt a járműve. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Védett villamosok

Folytatódik a közösségi közlekedési járatok ellenőrzése Budapesten. A rendőrök ezúttal a 3-as, 62-es és a 62/A villamosok vonalára koncentráltak.