Körözték, kábítószert fogyasztott, balesetet okozott

2019. 02. 04., h - 09:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogták a békéscsabai férfit.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei 2019. február 3-án 15 óra 45 perckor egy rendszám nélkül közlekedő gépjárművet észleltek, amellyel szemben intézkedni akartak. A szolgálati gépjármű fény- és hangjelzésének használata ellenére a gépjármű vezetője nem állt meg, hanem tovább haladt a Petőfi téri körforgalomba, ahol felhajtott a padkára és egy közlekedési táblának ütközve állt meg.

Az intézkedés során derült ki, hogy a férfi ellen a Szegedi Járásbíróság korábban elfogatóparancsot adott ki, ezért őt a járőrök elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.   A vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott.

A körözöttet gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt, majd ezt követően az elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.