Meglátogatták a rendőrök Balázskát

2021. 02. 06., szo - 11:10
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ő az a 12 éves budapesti kisfiú, akit 2020. november 23-án hajnalban két rákospalotai rendőr mentett ki egy égő házból.

Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, Tóth Tamás Géza r. főtörzszászlós és Sütő Krisztián r. zászlós 2021. február 4-én látogatta meg a kisfiút, aki édesanyjával, annak párjával és két kishugával él egy Pest megyei településen.

A rendőrök ajándékokat vittek a kisfiúnak és a testvéreinek. Balázska megismerte és meg is ölelte azt a két rendőrt, akik megmentették az életét.  

A kisfiú a kedvenc legója mellett kapott még iskolatáskát és tanszereket is. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra még 2020. november 23-án hajnalban érkezett bejelentés, miszerint Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában kigyulladt egy épület. A helyszínre elsőként a rákospalotai rendőrök értek ki, akik az égő ház tetejéről egy kisfiú segélykiáltását hallották. A járőrök a házba bejutni nem tudtak, ezért egy létrát támasztottak a tetőhöz; az egyik rendőr a létra mellett lévő vízgyűjtőre mászott, és segített lejutni a tetőn rekedt gyereknek. A tűzesetben a gyermeket nevelő nagyszülők életüket vesztették. 

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói több emberen elkövetett emberölés bűntett, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet és különösen nagy kárt okozó rongálás bűntett miatt folytat eljárást egy 51 éves férfi ellen.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.