Őzgidának segítettek

2018. 06. 26., k - 16:41
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi körzeti megbízott és két rendészeti szakgimnáziumi hallgató az anyjától elszakadt kisvad biztonságba helyezéséről gondoskodott.

A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja két, gyakorlatát teljesítő rendészeti szakgimnáziumi tanulóval 2018. június 24-én délelőtt Tótvázsony környékén, egy futóverseny közelében látott el szolgálatot. Járőrözésük során észlelték, hogy a rendezvény egyik állomásánál egy fiatal a kezében egy körülbelül egy hónapos őzgidát tartott. A körzeti megbízott kérdésére a nő elmondta, hogy az anyjától elszakadt állatot az egyik futó találta az erdőben, majd azt jó szándékkal kihozta a verseny állomására. A rendőr értesítette a területileg illetékes vadásztársaságot, melynek elnöke a helyszínre érkezett és az őzgidát további gondozásra a vadásztársaság telephelyére szállította.

A természetben előforduló vadfajok kicsinyeihez az Országos Magyar Vadászkamara ajánlása szerint nem szabad hozzáérni, mivel az ember szaga miatt az anyjuk nem fogja gondozni őket. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság figyelmébe ajánlja a vadászkamara közleményét, melyet itt érhetnek el.

őzgida

őzgida


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.