Rab marad

2019. 02. 15., p - 14:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ítélethirdetést követően szökött meg, fegyvert szerzett, 36 percig „élvezte” ideiglenes szabadságát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2019. február 15-én 11 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Budapest V., Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, akinek elvette fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett. Sz. Károly a Budapest V., Stollár Béla és Bihari János utcák kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel kényszerített arra, hogy menekülésében segítse.

A bejelentést követően a BRFK elrendelte a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a Budapest XIV., Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez. A főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a Budapest XV., Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél, abból a 35 éves férfi kiugrott, megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök. A közrendvédelmi főosztály munkatársainak felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Sz. Károlyt több lövés találta el, a helyszínen elfogták, majd súlyos, életveszélyes sérülésekkel a mentők kórházba vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két határsértő Tiszaszigetnél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Két határsértő Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Öt határsértő egy szerb kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Kocsifeltörők a strandoknál

Balatonfűzfőről érkezett bejelentés a rendőrségre június 27-én arról, hogy délután az egyik helyi strand parkolójában a bejelentő autóját ismeretlen elkövető feltörte, és abból műszaki cikkeket, valamint készpénzt lopott el. Mint kiderült, sorozatbűnözők ténykedtek a környéken.

 

Vizsgán a lovasok

A lovas járőrök tanfolyamán részt vevők elérkeztek a II. vizsgához. A megjelent elöljárók is növelték a vizsga­drukkot: Kuczik János Zoltán dandártábornok, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség (KR) parancsnoka és Nagy György ezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának igazgatója. Az átrendelő szervek képviseletében Sipos Gyula vezérőrnagy, a Zala, Vereckei Csaba Iván dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője érkezett.

 

Kiapadhatatlan tűz a tűzszerésznél

A Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Tűzszerész Szolgálat robbanóanyag-kereső kutyavezetői közül az egyetlen női tűzszerész üdítő színfoltja a férfitársaságnak. Ádám Zsófia őrmester korát meghazudtolva sokéves tapasztalatot szerzett a kutyázás terén, a tűzszerészismereteket pedig kiváló rajttal csipegeti fel.

 

Oda-vissza bemérték

Közlekedésrendészeti akciót tartottak a rendőrök Baranyában. Volt olyan, aki kétszer is gyorsan hajtott, amikor a sebességmérő műszer felvételt készített róla.