Rendőrök hátán és karjában

2021. 01. 06., sze - 07:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bajba jutott túrázót cipeltek le a pilisvörösvári egyenruhások a hegyoldalról, aztán kórházba is vitték.

Egy 28 éves nő hívta a rendőröket 2021. január 2-án délután. Mint kiderült, 35 éves barátjával a Solymár-Pilisvörösvár közötti útvonalon járták a hegyeket, amikor a férfi egy megcsúszás után fájlalni kezdte a lábát. Először nem tűnt komolynak a sérülés, ám egy idő után kénytelenek voltak megállni és letelepedni, a férfi egy lépést sem tudott tenni szúró fájdalmai miatt. A barátnő rögvest telefonált, a rendőrök pedig GPS koordináták alapján be tudták tájolni, merre is lehetnek. Mivel gépjárművel nehézkes lett volna megközelítésük, a rendőrök a szolgálati kocsit a lehető legközelebb leparkolva hátrahagyták, majd gyalogtúrára indultak.

A férfi továbbra sem tudott lábra állni, ám ez egy pillanatig sem okozott fejtörést az egyenruhásoknak. Egymást váltva cipelték az akkor már zsibbadásra és folyamatosan erős fájdalmakra panaszkodó férfit - valószínűsíthető volt a törés. Az egyik rendőr gondolkodás nélkül hátára kapta az akkor már mozgásképtelenné vált sérültet és úgy menetelt visszafelé a kocsihoz, majd váltótársai „gólya viszi a fiát” megoldást választva vitték tovább.

A közel egy kilométeres út után jobbnak látták mihamarabb orvoshoz juttatni, ezért szolgálati kocsijukkal kórházba vitték, majd következhetett a bakancspucolás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.