Tűz elől menekítették a lakókat

2017. 12. 20., sze - 18:18
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vecsési rendőrök vették észre a lángoló ingatlant, amelynek közeléből több lakót is kimenekítettek, és egy esetleges robbanást is megakadályoztak.

A Vecsési Rendőrőrs járőrei 2017. december 20-án 1 óra körüli időben észlelték, hogy a város egyik utcájában lévő ingatlan hátsó részéből lángok csapnak fel. Ezt látva haladéktalanul értesítették a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársait, egyúttal az ingatlan kertkapujához siettek, amelynek túloldalán egy idős nő állt. A hölgy elmondta a rendőröknek, hogy nem tud kijutni az utcára, mert a kapu zárva van, kulcsát nem találja, az égő lakrészben pedig egy gázpalack is van.

A járőrök ezt követően a kapun átmásztak és a kapuvas eltávolítása után az utcára menekítették az idős nőt a tűz közeléből. Ezzel egyidőben a szomszédos ingatlan lakóit is figyelmeztették a veszélyre, az ott lakókat, valamint az ott lévő gázpalackokat is biztonságos távolságba vitték a lángoló épülettől, figyelemmel egy esetleges robbanásveszélyre a tűz tovább terjedése esetén.

Az időközben helyszínre érkező katasztrófavédelem munkatársai az égő lakrészből kihozták az ott lévő gázpalackot, majd a tüzet eloltották, a mentőszolgálat munkatársai pedig az idős nőt kórházba szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.