A 65 éves férfi születésnapján mentette meg életét a KR NNI nyomozója Szegeden

2020. 05. 12., k - 18:31
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A rendőr mellkaskompressziót alkalmazott, amíg a mentők megérkeztek.

Egy napon ünnepelheti első és második születésnapját az a 65 éves szegedi férfi, akinek életét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály egyik nyomozója mentette meg.

A szegedi Mars téri piacon történt az eset 2020. május 12-én reggel hat óra körül. A törzszászlós éppen munkába igyekezett, amikor az elárusító asztalok irányából kiabálásra lett figyelmes. Többen álltak körül egy földön magatehetetlenül fekvő férfit. A nyomozó közelebb lépett, de már nem észlelte sem az idős ember pulzusát, sem a légzését. Így a Police Medic képzésen tanultak alapján mellkaskompresszióba kezdett. Közben egy biztonsági őr értesítette a mentőket, akik a telefonon keresztül diktálták az újraélesztés ütemét. Mikor a helyszínre értek, átvették a férfi ellátását, és stabilizálását követően kórházba szállították.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.