A győri rendőrök gépjárművekkel segítik a polgárőrök munkáját

2020. 12. 04., p - 05:55
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy-egy gépjárművet adott át a Kis-Duna Polgárőr Egyesület, valamint a Babóti Polgárőr Egyesület részére.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Szövetség utcai objektumában 2020. december 3-án dr. Forrai Zsolt r. ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes és Benczik-Hrncsár Erika r. alezredes, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes két gépkocsit adott át a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrszövetség elnökének, Csaplár Zoltánnak.

 A rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta, hogy a rendőrség számára fontos, hogy a közrend és közbiztonság fenntartásában segítséget nyújtó, legfőbb stratégiai partnere is megfelelő technikai eszközökkel láthassa el feladatát, majd megköszönte áldozatos munkájukat. Kiemelte az elmúlt időszakban számos olyan jelzést tettek a polgárőrök a rendőrség irányába, ami hozzájárult bűnelkövetők elfogásához. Legutóbb is ez történt, amikor egy téti felfegyverkezve elkövetett garázdaság tettesének járművére figyeltek fel, majd adtak jelzést a feltételezett elkövető tartózkodási helyéről a győri rendőröknek, akik ezt követően fogták el a bűncselekmény gyanúsítottját. Így a polgárőrök munkája nagyban hozzájárul a büntetőeljárás sikerességében. Hangsúlyozta továbbá, hogy az autók átadását rendőrségi gépjárművek cseréje tette lehetővé megyénkben.

Dr. Forrai Zsolt r. ezredes ünnepélyes keretek között átadta a mosonmagyaróvári és a babóti települések képviseletében megjelent polgárőrök részére az adományozott járművek indítókulcsait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.