A Kék Nyíl újra célba talált

2020. 06. 19., p - 12:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tizenkettedik alkalommal rendezte meg 2020. június 19-én a Kék Nyíl Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát.

A helyszínt - mint eddig is - a főkapitányság kiképző központja biztosította. Az országosan is egyedülálló rendőrségi sportrendezvényen a versenyzők többsége korhű ruhában, történelmileg hiteles íjak másolatait használta. A megmérettetés különböző szituációs feladatokból állt, melyek azokat a képességeket tesztelték, amelyre egy íjásznak szüksége lehetett a valamikori harctéren.

A versenyt dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, aki beszédében utalt arra, hogy fontos a hagyományok tisztelete, egyben köszönetét fejezte ki azon kollégáknak, akik napi munkájuk mellett a sportoláson keresztül időt fordítanak technikai tudásuk fejlesztésére is.

Eredmények:

Női kategóriában:             I. Sváb Noémi

                                         II. Sváb Dorottya

                                         III. Csincsula Tímea   

 

Férfi kategóriában:          I. Szilvási Attila

                                        II. Nagy Zoltán

                                        III. Deák Márton

 

Ifjúsági kategóriában:       I. Brogli Szabolcs

                                         II. Mlinkó Viktória


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.