Autókat adott át Győr-Moson Sopron megye rendőrfőkapitánya

2019. 09. 13., p - 10:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei polgárőrök használhatják a korábbi rendőrségi járműveket.

Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány hét  gépkocsit adott át a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetségnek 2019. szeptember 12-én. A rendőrségi gépjárművek cseréje tette lehetővé, hogy Gyóró, Tényő, Mosonmagyaróvár, Lázi, Lipót, Bőny, Győrszentiván települések polgárőreinek szolgálatát segítse a rendőrség az autók átadásával. Az ünnepség során Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok hangsúlyozta, hogy a megyei rendőr-főkapitányság számára fontos, hogy a közrend és közbiztonság fenntartásában segítséget nyújtó, legfőbb stratégiai partnere a polgárőrség is megfelelő technikai eszközökkel láthassa el feladatát. Csaplár Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke köszönetét fejezte ki a rendőrség támogatásáért, és hangsúlyozta ennek kiemelkedő jelentőségét a polgárőrök számára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.