Brutusz megtalálta

2021. 11. 23., k - 10:23
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elkóborolt, idős asszony után kutattak a gödöllői rendőrök, a fekete szolgálati négylábú vezette őket egy rét közepére.

A 72 éves nő eltűnését lánya vette észre 2021. november 23-án hajnalban. Azonnal rendőri segítséget kért, amelyre járőröket, kutyás rendőrt, kutatómentőket riasztottak. Igyekezni kellett, mert nem tudták, mióta és merre kóborolhat a hidegben. Az öltözéke is hiányos volt, pizsamában és köntösben vágott neki az éjszakának egy számára kevésbé ismert terepen, hiszen eddig fővárosi házában élt, lánya nem sokkal korábban költöztette magához romló egészségi állapota miatt.

Az eltűnés egyre szélesített környékének átfésülése közben Brutusz, a négylábú kolléga hirtelen megindult és meg sem állt egy rét közepéig. Az elemlámpák csóvái először csak a növényzetet, majd nem sokkal később egy ősz hajú asszonyt világítottak meg. Mindenki fellélegzett, amikor - ugyan kissé átfázva -, de épségben megtalálták. A törékeny asszony belekapaszkodott megtermett egyenruhás testőreibe, akik két oldalról támogatva vitték vissza aggódó lányához. Szerencsére nem esett baja, nem sérült meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.