Cáfolat

2019. 11. 13., sze - 19:22
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség reagál a sajtóban és a közösségi médiában megjelent valótlan állításokra, amely szerint a rendőrök nem megfelelően jártak el egy bántalmazott nő ügyében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja azokat az interneten megjelent információkat, amely szerint a Bujákon bántalmazott nő esetében a rendőrök „átnéztek a nőn, amikor kihallgatták”, hátat fordítottak neki. Voltak olyan vélemények, amelyek szerint a rendőrség a férfi honvédséghez tartozása miatt nem foglalkozott kellő komolysággal az üggyel.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. november 9-én 20 óra 46 perckor az egyik bujáki szállóról érkezett állampolgári bejelentés, miszerint ott egy nőt megvertek.

A bejelentést követően a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül a helyszínre érkeztek és a nő soron kívüli meghallgatását követően elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves sárospataki férfit. A nyomozók a beszerzett adatok és a végrehajtott információgyűjtés eredményeképpen előállították férfit, és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az eset valamennyi körülményét a Pásztói Rendőrkapitányság – mint minden esetben - elfogultságtól mentesen vizsgálja, a tényállás pontos tisztázása a nyomozó hatóság további feladatát képezi. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kapcsolati erőszak Pécsett

Gáz- és riasztófegyverrel és késsel fenyegette volt feleségét egy férfi, a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Három nap, három kifosztás

A kecskeméti nyomozók és járőrök közös munkájának köszönhetően elfogták a kifosztással gyanúsítható férfit.