Elismerések augusztus 20-a alkalmából Csongrád megyében

2019. 08. 23., p - 06:48
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két neves elismerést vehettek át a Csongrád megyei rendőrök az államalapítás ünnepe alkalmából.

A kitüntetéseket 2019. augusztus 20-án adták át. A "Csongrád Megye Közrendjéért és Közbiztonságáért díjat” idén alapították, melyet Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke adott át Balogh-Szabó Imre rendőr ezredesnek, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetőjének. Ugyancsak ezen a napon kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Kisteleken ,,Az év rendőre” elismerést vehette át Papp Tibor rendőr főtörzsőrmester, körzeti megbízott. A kitüntetést Nagy Sándor polgármester és Dakos József r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány adták át. A díjat immár hatodik alkalommal ítélték oda.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!