Első szakmai járőrverseny Nógrád megyében

2021. 09. 25., szo - 09:41
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai járőrverseny keretében mérték össze tudásukat a megyei egyenruhások és meghívott vendégeik.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága szervezésében 2021. szeptember 24-én a sóshartyáni lőtéren került megrendezésre az I. Megyei Kombinált Szituációs Lő- és Intézkedéstaktikai Járőrverseny. A rendezvény célja az állomány mentális és fizikális terhelés alatt történő biztonságos fegyverkezelésének fejlesztése, az intézkedéstaktikai ismereteinek elmélyítése különböző realisztikus körülmények között. A szervezők tervei szerint ezen túl minden évben alkalmat kerítenek arra, hogy a megye állománya és meghívott csapatok ilyen formában is felmérjék tudásukat.

A versenyen összesen 13, négy főből álló csapat indult. Részt vettek a Salgótarjáni, Balassagyarmati, Szécsényi, Bátonyterenyei, Pásztói, Rétsági Rendőrkapitányság, valamint a Pest, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságok, továbbá a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön büntetésvégrehajtási intézet, a Magyar Honvédség II. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóalj csapatai, és a szervezők, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság csapata.

Az egységeknek négy versenyszámban kellett összemérniük tudásukat,  úgynevezett roham- és lőpályán, intézkedéstaktikai feladatokban, Police Medic számban – amelyben a kollégák a harctéri elsősegélynyújtási ismereteiket mutathatták meg -, végül egy általános erőállóképességi felmérésre került sor.

A rendezvény a szolgálat ellátásában is hasznos tapasztalatszerzési lehetőségeket nyújtó feladatok teljesítésével, jó hangulatban zajlott le.

A versenyen első helyezést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, második helyezést a Salgótarjáni Rendőrkapitányság csapata ért el, míg harmadik helyen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett. A versenyzők több különdíjban is részesültek.

A díjakat a megmérettetés első három helyezettjének Mergancz Sándor rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztály vezetője adta át.

Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt és különdíjakat adott át a versenyzőknek Tőzsér Zsolt, a Nógrád Megyei Kormányhivatal igazgatója, Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság vezetője és Sinkó Csaba bv. alezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka.  A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ képviseletében, Kovács István rendőr alezredes, míg a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége nevében Vass Miklós elnök nyújtotta át különdíját a jól teljesítő csapatoknak. A verseny lebonyolításán jelen volt továbbá Gáspár M. Levente alezredes, a Magyar Honvédség II. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka és Nagy Sándor címzetes rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Miskolci Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály vezetője.

 Ezúton is gratulálunk versenyzőinknek az elért eredményekhez!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.