Évértékelő a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon

2021. 03. 05., p - 11:23
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Rádi Norbert rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány értékelte a főkapitányság 2020. évi tevékenységét.

Dr. Rádi Norbert rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány 2021. március 4-én tartott munkaértekezleten értékelte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. évben végzett munkáját.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy 2020. évben a megye közbiztonsági helyzete a járványügyi intézkedések ellenére nyugodt, szélsőséges cselekményektől mentes volt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén közel 10 százalékkal csökkent az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma javuló nyomozás eredményesség mellett. Szintén visszaesés következett be a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét jelentősen befolyásoló közterületi jogsértések, a lopások, a lakásbetörések, illetve a rablások számában is, míg ezen bűncselekmények nyomozás eredményessége is jelentősen javult. Kiemelte, hogy 2020. évben a megye területén szándékos befejezett emberölést nem követtek el.  

Értékelőjében beszélt a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységek jelentőségéről, azok járványügyi helyzethez igazodó újragondolásáról, a célcsoportok elérése érdekében új módszerek, új csatornák kialakításáról. Mindezeket jól példázza az ELBIR elektronikus szórólap, „Elfojtott sikolyok” prevenciós videóklip, a „Youtuber kerestetik” videópályázat, illetve a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság közösségi oldala. A vezető kiemelte, hogy a megyei rendőr-főkapitányság továbbra is nagy hangsúlyt fektetett az együttműködés folytatására az önkormányzatok, a polgárőrség, az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyeket foglalkoztató munkáltatók, egyházak, iskolák, civil szervezetek és társszervek vezetőivel, képviselőivel. 

Kiemelte, hogy a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek számában közel 25 %-os csökkenés következett be, amelyekben 21-en, 13-mal kevesebben vesztették életüket, mint a 2019-es évben. Szintén csökkent a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma is a megye területén, amelyekben a főbb baleseti ok a gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg nem adása, valamint a szabálytalan kanyarodás volt.

Dr. Rádi Norbert rendőr ezredes köszönetét fejezte ki az állománynak, hogy a járványügyi helyzet miatt jelentkező új rendőrségi feladatok teljesítése mellett kiegyensúlyozott közbiztonságot szavatoltak a megye területén élő lakosok számára.

Az értekezlet elöljárója, Kovács István rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes megköszönte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. évi munkáját, az elért eredményeket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.