Évértékelő állománygyűlés a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon

2021. 03. 05., p - 07:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2021. március 3-án értékelte a főkapitányság 2020. évi tevékenységét.

A megyei rendőrfőkapitány az elmúlt év feladatait értékelve kiemelte, hogy Győr-Moson-Sopron megyében tovább csökkent - 2019. évről 2020. évre 9,7 %-kal mérséklődött - a befejezett eljárásokban regisztrált bűncselekmények száma. Szintén csökkent az előző évhez képest a százezer lakosra jutó regisztrált bűncselekmények mutatója (18,5%-kal), valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények száma (9,4%-kal) megyénk illetékességi területén. Hangsúlyozta, hogy a fent elért eredmények nem valósulhattak volna meg a társszervek és együttműködő partnerek támogató munkája nélkül.

Kiemelte, hogy 2020. évben az országban és megyénkben is elszaporodtak az „unokázós” csalások. Az elkövetés módszere, hogy a családi alapon szerveződött bűnszervezet vezetői és tagjai Angliából hívták fel az időskorú sértetteket, majd hozzátartozójuknak kiadva magukat csaltak ki tőlük kisebb-nagyobb összegeket. Megyénkben ezen bűncselekmények elkövetőiként négy személyt fogtak el a rendőrök a tavalyi évben, akik jelenleg is letartóztatásban vannak. A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési egységei, előadói célirányos felvilágosító munkát folytattak az idős korosztályú lakosság körében ezen cselekmények megelőzése érdekében. Ennek is köszönhető, hogy tizenkét esetben nem sikerült az elkövetőknek pénzt kicsalniuk a sértettektől, így ezek a bűncselekmények kísérleti szakban maradtak.

Megyénk illetékességi területén - az országos helyzettel megegyező módon - rendkívül kedvezően alakultak a közlekedési balesetek mutatói. Az előzetes statisztikai adatok alapján 2020. évben 25,5 %-kos csökkenést mutatott a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek számadata a 2019. évhez képest. Kiemelendő, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma 52,4 %-kal, a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 25 %-kal, míg a könnyű sérüléssel járó balesetek száma 23,5 %-kal esett vissza.

2021-re célként fogalmazta meg a közlekedés biztonságának, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetének további javítását.

Az értekezlet elöljárója, Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes értékelte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság elmúlt évi teljesítményét, és meghatározta az idei év feladatait, valamint az elérendő célokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.