Isten éltesse, Lajos bácsi!

2021. 02. 14., v - 09:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyugdíjas őrnagy fogadta otthonában a nagykőrösi rendőrkapitányt, aki 90. születésnapja alkalmából köszöntötte csomaggal a máig boldog emlékeket őrző időst.

Lajos bácsi 1949-ben szerelt fel a rendőrséghez. Nagykőrösre került, amit kezdetben nem fogadott kitörő örömmel. Amikor azonban megismerkedett egy csinos lánnyal, már jobb színben látta a jövőjét. Olyannyira, hogy azóta is Nagykőrösön él, miután feleségül vette a csinos lányt és családot alapítottak.

Bűnügyi alosztályvezető, később bűnügyi osztályvezető volt, végül közel 40 év után, 1982-ben vonult nyugállományba. Szolgálati évei alatt számos kitüntetéssel, miniszteri és főkapitányi dicsérettel ismerték el munkáját.

Isten éltesse még sokáig köreinkben, Lajos bácsi!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.